|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mezei Szilárd 2009. május 23.Díjátadót, ünnepi megemlékezést és kiállítás-megnyitót tart az újvidéki Forum Könyvkiadó a Híd című vajdasági irodalmi folyóirat alapításának 75. évfordulója alkalmából. A megemlékezést a legrangosabb vajdasági magyar irodalmi havilap 1934-es első megjelenésének tiszteletére szervezték az Újvidéki Színház kistermében. Az ünnepi műsor keretében méltatták a folyóirat irodalomtörténeti jelentőségét és három díjat adtak át. A Híd Irodalmi Díjat Harkai Vass Éva költő, újvidéki egyetemi tanár, a Fórum Képzőművészeti Díjat Butterer-Kiss Márta képzőművész- pedagógus, míg a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat – amelyet először adtak át – Mezei Szilárd zeneszerző vehette át. Az ünnepségen két centenáriumi megemlékezést is tartanak – tájékoztatott Németh Ferenc, a Fórum Könyvkiadó Intézet igazgató-főszerkesztője. Az érdeklődők megismerkedhetnek a száz éve született Radnóti Miklós Meredek út – Strmom stazom című, kétnyelvű reprint-kötetével, ezenkívül bemutatják a szintén száz éve született Herceg János vajdasági magyar írónak szentelt, A Gerard írójáról című többszerzős tanulmánykötetet. A Híd délvidéki magyar irodalmi folyóirat 1934-ben Szabadkán indult, 1947 óta Újvidéken jelenik meg, az utóbbi évtizedekben a Fórum gondozásában. A Híd lapjain számos író és költő nemzedék „nőtt fel”, például az 1950-ben indult „ifjú hidasok”, köztük Fehér Ferenc és Németh István. A Híd 1963-tól az anyaországi íróknak, költőknek is közlési lehetőséget biztosított, köztük volt Weöres Sándor, Mándy Iván vagy Tandori Dezső. /75 éves az újvidéki Híd. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 23./2011. október 1.Démonok tánca – in memoriam Teleki ErnőA Démonok tánca című, széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) emlékére készült dokumentumfilm a képzőművész-vénával megáldott, egykor Kolozsváron élő erdélyi arisztokrata élettörténetét és személyiségét mutatja be. Az ismeretlenség homályából előbukkanó autodidakta művész alkotásai, amelyek nagy része Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában találhatók, zömmel egy démonokkal küzdő ember „vallomásai”: torz fejek, absztrakt helyzetek, látomások és fantázialények. A mintegy a tudatalattiból felvillanó rajzok víziószerű látványt eredményeznek, és hűen tükrözik az egykor gazdag, befolyásos, művelt arisztokrata, majd a Duna-csatornához kitelepített, megalázott, egészségileg összeroppant főúr élethelyzeteit, az alkotó belső világát, s egyben társadalomkritikai éllel is bírnak. Így, a film, azon túl, hogy végigkíséri Teleki Ernő életútját, aki unokaöccse volt a tragikus sorsú Teleki Pál miniszterelnöknek, teret enged a kor bemutatására is. Az életút dokumentálását a gazdag családi fényképhagyaték és a fennmaradt levelezés teszi teljessé. A filmben egykori barátok és ismerősök emlékeznek Teleki Ernőre, valamint pszichiáter és művészettörténész elemzi a szabadjára engedett képzelet szülte rajzok alkotójának művészi illetve pszichés motivációit. Gróf Teleki Ernő élete és munkássága ezer szállal kötődik Kolozsvárhoz. Túlmenően azon, hogy itt született, és itt halt meg, keze munkáját őrzi városunk számos műemlék temploma, ugyanis az 1950-es 60-as években részt vett a Szent Mihály plébániatemplom, a Farkas utcai református templom, valamint az evangélikus templom restaurálási munkálataiban. Teleki Ernő jó barátja volt számos neves kolozsvári író és művész, de számtalan hétköznapi emberrel is közeli kapcsolatban állt. Kölcsönös tiszteleten alapuló barátság fűzte Gáll Ernőhöz, a Korunk néhai főszerkesztőjéhez is, s ennek a barátságnak a részleteit, furcsa módon, éppen a volt kommunista titkosszolgálat iratai őrizték meg számunkra. A dokumentumfilm rendezője, Ludvig Daniella, alkotásával hozzájárul Teleki Ernő személyének és munkásságának a köztudatba történő beillesztéséhez, megismeréséhez. A Démonok tánca című 55 perces dokumentumfilm 2010-ben készült, az Új Budapest Filmstúdió produkciója. Az alkotást a Duna Televízió idén áprilisban mutatta be. Ludvig Daniellát kiváló filmstáb segítette munkájában: ifj. Molnár Csaba (a rendező munkatársa), Kulcsár Zsuzsa (gyártásvezető), Bartos Bence és Kardos László (hangmérnökök), Márkos Albert és Mezei Szilárd (a film zenéjének szerzői), Burus András (vágó), valamint Bánk Szabolcs, Marossy Géza, Miklauzicz Márton és Székely Róbert (opertőrök). A film producere Kántor László, akinek a neve – a Márkos Alberté mellett – közismert a kolozsváriak számára. A film kolozsvári bemutatására a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.) kerül sor, október 4-én, kedden 18 órakor. A vetítés után szabad beszélgetésre nyílik alkalom, mások mellett a film rendezőjével, Ludvig Daniellával, valamint a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettesével, Szücs György művészettörténésszel. Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 15.Öt nap alatt két bemutató a magyar színházbanKét új produkcióval készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Hatházi András színművész állítja színpadra, Máté Angi Mamó című regénye alapján pedig Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja rendezi a Csipke című előadást, a szintén újvidéki Góli Kornélia dramaturggal közösen készített adaptáció felhasználásával. A két bemutató között alig néhány nap telik el: míg a Muzsikaszót május 17-én, pénteken este 7 órától láthatja a közönség, a Csipkét május 21-én, kedden este 8 órától tűzik műsorra. A többi alkotó távollétében a két dramaturg – Vajna Noémi, valamint Visky András művészeti aligazgató – ismertette a részleteket tegnap délben a sajtó képviselőivel. Visky András mindenekelőtt az UNITER-gálán kitüntetett három művésznek – Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András – gratulált, különleges alkalomnak nevezve a tehetséges színészek munkájának elismerését. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának cselekménye eredetileg az 1880-as években játszódik, Hatházi András rendező és Vajna Noémi dramaturg döntése nyomán „kerül át” a huszadik század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli évébe a most készülő, nagyszínpadi előadás – hangzott el a sajtótájékoztatón. Nem véletlenül választották éppen az 1914-es esztendőt, hiszen – amellett, hogy ez volt a „jó világ” utolsó éve, – Móricz éppen ekkor írta meg a darabot, miután Kós Károly meghívására részt vett a híres sztánai farsangi mulatságon. Vajna Noémi elmondta: az eredeti szöveg megőrzése mellett arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak abból a koncepcióból, amely annak idején a mű szerzőjét vezérelte. Hatházi András korábban így nyilatkozott erről: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.” Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek és reménykedőnek nevezte ugyanakkor a kort, amelyben a két fiatal, Pólika és Balázs kapcsolata, szerelme kibontakozik. – Minél egyszerűbb stílusban szeretnénk megmutatni ezt a világot, de úgy, hogy közben minél igazabb legyen – hangsúlyozta Vajna Noémi, kifejtve: a főszerepben Imre Évát és Farkas Lorándot láthatja a közönség, a társulat többi tagja mellett pedig színészhallgatók is szerepelnek az előadásban. A darab címével összhangban élő zenével is készülnek: Árus Péter klarinétosként, Pál Attila prímásként, Balla Szabolcs pedig nagybőgősként tűnik fel, és természetesen Farkas Loránd is énekel majd a Muzsikaszóban. A színművész megjegyezte: eleinte egymás után sokszor elolvasták a darabot, megmagyaráztak minden vesszőt és felkiáltójelet, hogy ezáltal még inkább felfedezzék maguknak a szöveget. Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu készítette, a jelmezeket pedig György Eszter tervezte. A másik előadás, amelyről szó esett a sajtótájékoztatón, a Mezei Kinga rendezésében készülő Csipke, amely Máté Angi Mamó című nagy sikerű regénye alapján születik meg. – A regény, amely egy árva kislány és nagymamája történetét meséli el, szinte kiáltott a színpadi adaptáció után – mutatott rá Visky András, utalva ugyanakkor arra is, hogy a 2010-ben Bródy Sándor-díjjal kitüntetett regény már a kézirat olvasásakor elnyerte a tetszését. Ő szorgalmazta a darab színre vitelét, Tompa Gábor igazgató javaslata nyomán pedig a zentai születésű Mezei Kingára esett a választás rendezőként, akit tavaly decemberben színészként ismerhetett meg az Interferenciák fesztivál közönsége, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásában (rendező: Urbán András). A stúdióteremben játszódó Csipke dramaturgja Góli Kornélia és Visky András, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva, zenéjét pedig Mezei Szilárd szerezte. A színház művészeti aligazgatója elárulta: a két új bemutató mellett turnékra is készül a társulat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással Franciaországban, a dijoni Théâtre en Mai fesztiválon vendégszerepelnek jövő hétvégén, június utolsó napjaiban pedig Giessenbe (Németország) mennek a Leonce és Lénával. Közben pedig Budapesten, a Vígszínházban is fellépnek, a Leonida Gem Session és a Megöltem az anyámat című előadásokkal. Johannes von Tepl A földműves és a halál című darabját Mihai Măniuţiu rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a bemutatót őszre tervezik. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 10.Rózsák: a múlt-jelen-jövő álmoskönyve (A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a pulzArton)Szembesít, meghökkent, felpörget, kíváncsivá és függővé tesz. Ez jellemzi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat több mint húsz éve. Az idők során a térség egyik legfontosabb kísérletező színházává vált, amelyet Urbán András rendező sajátos munkamódszerű és esztétikájú produkciói jellemeznek. Külön hangsúlyt fektetnek a kortárs műhelymunkákra, amelyek szervesen kötődnek a helyi és a globális valósághoz. A kísérletezés és nyitottság nemcsak a műfajok, de a különböző kultúrák felé is irányul, ezért törekednek arra is, hogy előadásaik a nyelvi akadályokat leküzdve még szélesebb közönségréteghez szóljanak. A társulatnak öt állandó színésze van. Az elmúlt években európai, ázsiai, dél-amerikai színházi fesztiválokon is részt vettek, ugyanakkor folyamatosan jelen vannak a legfontosabb magyarországi és szerbiai fesztiválokon, valamint a régió más színházi eseményein is. Sepsiszentgyörgyre a Rózsák című előadásukkal érkeznek, amely Urbán András társulatának 2010-ben bemutatott, Tolnai Ottó azonos című szabadverséből készült A kisinyovi rózsa című előadása folytatása. A fizikai színház nonverbális eszköztárának elemeiből építkező lírai újragondolása. Abszurd jelenetképekből összefűzött, sajátosan szürreális színpadi világ, a nézői déjá vu-érzetet folyamatosan stimuláló cselekvéssor és szuggesztív színészi játék. Rideg sivatag és csillogó pAradicsom. A múlt-jelen-jövő álmoskönyve. Utazás a magával sodró látomások holdvilágon túli vidékére, gobelinkupacokból, diplomatatáskákból és diszkógömbökből formált tájakra, ahol rózsaszín flamingók fészkelnek... „Talán a Rózsák megértéséhez ez a lehetséges út, a száműzetés, az otthontalanság vagy a sehol nem levés és persze a hazátlanság metaforái körül tehetünk egy kört (amire az alkotók joggal mondhatnák, hogy »gondolta a fene«). Egy szerencsénk van: Tolnai világában azért otthon lehet lenni, és végül még szeretni is fogjuk. Persze nem a világot, hanem magát a darabot. Mert ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig. (...) Ez az előadás egyszerűen pompás, félek kimondani, de gyönyörű. Ahogyan felépül a látvány, végül már fáj. Egy szimpla kórházi ággyal indul, matrac nélkül, és plüsszebrákkal végződik, és megjelennek a Tolnai-féle motívumok: az agyag, a kolibrik, a festék, a cintányérokra pedig pörög az égből a só. Miközben brutális jelenetek sorjáznak, a finom humor mégis ad egy kis enyhírt a nézőnek” – írja az előadásról Szerbhorváth György. Szereplők: Béres Márta, Mikes Imre Elek, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, mozgás: Kiss Anikó, zene: Mezei Szilárd. A pulzArton az előadás szeptember 18-án, vasárnap 18.30-tól a Háromszék Táncstúdióban látható. Jegyeket a városi kulturális szervezőirodában vagy online a www.biletmaster.ro honlapon lehet vásárolni. A fesztivál teljes programja elérhető a www.pulzart.ro honlapon. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 22.Hiányérzet (A szabadkai színház előadása a PulzART-on)A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András által rendezett Rózsák című előadása Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című szabadverse nyomán készült, pontosabban annak második átirata: a költemény alapján korábban már készült egy színházi előadás, amelynek újabb, szöveg nélküli változataként került színpadra a pulzArt fesztivál részeként Sepsiszentgyörgyön is bemutatott produkció. Ahogy Tolnai Ottó költészetére sem jellemző a hagyományos értelemben vett őszinteség, ahogy a közlés, leírások helyett inkább hatásokat akar kiváltani, és ezért önmagát háttérbe helyezve olykor spontán módon játszadozik a szavakkal, gondolatokkal, egészen szürreális világokat teremtve, ugyanúgy a Rózsák alkotói is csupán a vizualitásra, a szabad asszociációkra próbálták felépíteni az előadást. A költőiség egyetlen jelszavát követve annyira szabadon viszonyultak a költeményhez, hogy valójában alig viszonyultak hozzá, így bár az előadás tobzódik az ötletekben, a látványos jelenetek, hatásvadász színpadi elemek semmilyen irányba sem vezetnek. Aligha gondolhatnánk komolyan, hogy A kisinyovi rózsa című szabadverset számon lehet kérni egy előadáson, de a színházszerűséget, az élményt, azt, hogy akár intellektuálisan, akár érzelmileg, akár az érzékek szintjén megérintsen, azt igen. Itt viszont mindegyik megközelítési lehetőség jócskán tele volt akadályokkal. Semmilyen logikai elv nem szabott irányt az egymásból következő jeleneteknek, talán csak a tér kitágítása a bezártságtól a végtelen szabadság felé, de ez nem fokozatosan történt az előadás során; semmilyen érzelmi szál nem kötötte egymáshoz, és így a nézőkhöz sem a szereplőket; az érzékeknek kínált táplálék pedig – a hangok, anyagok érzete és a színészi játék ritmusa, dinamikája – olyannyira szegényes, esetlen, pontatlan volt, hogy nem lehetett komolyan venni. Néhány példa: az indigólepedő, amely több jelenet alapeleme, teljesen használhatatlanná kopott, hiába próbáltak bármit is átvinni rajta a színészek, a plüsszebrákat előrevetítő zebracsíkos ruhákra alig tapadt a fekete festék, így szinte értelme sem volt a negatív zsiráfjátéknak, a baseballütő használata inkább felmutatott volt, mint felszabaduló energiák robbanása, a homok lecsorgását már előre sejteni lehetett, annyira hangos volt az előkészület, az evőeszközök kiöntését már annyiszor láttuk, hogy egyenesen idegesítő volt, a jelenetek közelsége és a kivitelezés formája általában lenullázta a hatásokat. Érző lények vagy mozgó tárgyak sem voltak a színészek, és minduntalan az látszott, hogy van is, nincs is kapcsolatuk egymással a színpadon. Szép volt a xilofonokon való közös zenélés, a ki-be járkálás dinamikája annál a jelenetnél, amikor rendezgették a zebrákat, sokat sejtető volt az indítókép a nő által idézett Tolnai-sorokkal, és üdítő látvány az utolsó kép, amikor egészen kitágult és apró fénypontokkal telt meg a tér. Itt valóban feltűntek Tolnai gondolatai: „mert a kisebbségi is akár a flamingó / e vacogó rózsaszín lény / csak önnön tükörtermekben manipulált / tömegében érzi otthon magát”. Lehet, hogy a kisebbségi életérzés a kulcsa a látottaknak? Értékelendő a sok befektetett munka és a hit, hogy mindennek értelme volt. Mezei Szilárd zenéjét is érdemes kiemelni, nélküle erősebb lenne hiányérzetünk. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
